MEGÉRKEZÉS - Helyszíni tudósítónk jelenti Pekingből I.

A javában zajló pekingi Küzdősport Világjátékokon még 2 napot kell várnunk a KiralyTeam-es delegáció küzdelmeire, ám addig is ajánlom minden kedves érdeklődő figyelmébe Gere Márton helyszíni tudósítónk már-már rejtői stílusú útinaplóját.

Augusztus 31. (kedd)

Helyi idő szerint 4 óra 47 perckor leszállt a gép, sikeresen megérkeztünk majdnem 9 óra repülés után. Mindenki éber, izgatott, a repülőút nagyon jól sikerült, frissek vagyunk, de még nem tudjuk, mi vár ránk...

Reggel 6 óra. Kijutni a reptérről még elég reménytelennek tűnik, a helyi munkaerő nem igazán strapálja magát, a hajnali gépeknek összesen 2 db beengedőkaput nyitnak ki. Nem megy a sor, amíg Leyrer Richárd nem telefonál... rá 3 percre nyitnak újabb 2 kaput, így kijutunk! Szerintem felfogták, hogy egy belső-mongóliai atomsiló nem az az álommeló, de ha nem gyorsítanak, komoly esélyük van a sikeres pályázatra...

Reggel 7 óra 30 perc. Bent vagyunk a Beijing Fiendship Hotelben, ahol is a tulajdonképpeni kalandok elkezdődnek. A csapat 14 tagjából csak 9 a WAKO által fizetett ember, a többiekét Richárd vagy én fizetem. A helyzet reménytelennek tűnik, nekem még nincs is akkreditációm, Katona Attilának, Páll doktornak, Szabó Gábornak és Galambos Péternek és nekem nincs szállásunk. A helyzet egyre fokozódik, senki sem beszél olyan szinten angolul a helyiek közül, hogy egyáltalán felfogják, mit akar a magyar csapat, akik közül a versenyzők kezdenek kókadni egy cseppet... A dolog anyagi része úgy egy óra alatt megoldódik, de ezt csak szóban lehet elmondani, írásban nem tudja az ember visszaadni az ott történteket. Ekkor már egyharmad boldogság van, most jöhet az akkreditációs probléma, ami a legkeményebbnek tűnt elsőre az összes közül, de ez ment a legsimábban.

Ugyanaz az Espen Lund, aki nekem csak annyit mondott, hogy ő nem utazási iroda, és oldjam meg az akkreditációmat ahogy tudom, egy telefon után - vajon ki hívhatta föl? :-P - a másik hotelből ideszáguld, rohamléptekben kézzel megírja az én visszaigazolásomat, és az érkezésétől számított negyed órán belül a nyakamban a hivatalos akkreditációs kártya. Ez egy kis pihenő volt, mert ami ez után következett a "Registration Center"-ben, az nem volt mindennapi.

Felvesszük a kajajegyeket, kiderült, hogy a bírók, Páll doktor és  Leyrer Richárd a Xiyuan Hotelban vannak, ők ott kapják meg a jegyeket, majd immáron teljes figyelmünkkel Pistivel elmegyünk az akkreditációs kártyákért, amik állítólag előre el voltak már készítve. A lapaj helyi sutyerák nem akarta kiadni nekünk, mert képtelen volt arra, hogy az útlevelekben szereplő neveket összehasonlítsa a hivatalos listán lévő nevekkel. Fél óra vívás után nem bírtuk tovább, Pisti odament egy másik fickóhoz, aki kb. 2 perc alatt megoldotta a problémát. Azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén, így elmentünk reggelizni, Gömbi kivételével, aki mivel nem ehetett, maradt vigyázni a csomagokra...

9 óra 45 perc. Reggeli után tízen átvonulunk a 2. számú épületbe, ahol a tulajdonképpeni szállásunk van. Ekkor jött az eddigi mélypont, egy olyan harc, ami durvább volt, mint a 2008-as utolsó Salsomaggiore-beli "mamma" ellenében folytatott küzdelem!  Akkor a vénasszony egy óra alatt képtelen volt megérteni, hogy 28 ember fizet, lesz 2 db számla, egy 3 emberről, egy pedig 25-ről... Nem tűnik nehéznek, egy gyengébb képességű alsós is megoldja gond nélkül, szegény mammának nem sikerült... de ezzel együtt is fényévekkel verte az aznapi kínai recepciósbrigádot!

Pedig vittünk mindent, köbméter papírt, számlát, visszaigazolást, előre kikészített útleveleket, de semmi sem használt! Másfél óra alatt nem voltak arra képesek hatan a pultban, hogy 5 db kétágyas szobát kiadjanak nekünk! Kívülről nézve rettentő elfoglaltnak tűntek, bár ez kimerült a folyamatos sürgés-forgásban és az ész nélküli fénymásolásban, mindenféle érdemi munkát nélkülözve. Sírtunk-ríttunk, mint egy óvodás, nem hittük el, hogy egy olyan rutinfeladatot, mint a szobafoglalás, 6 tanultabb helyi mókus nem tud megoldani. Olyan szintű sötétség bujkál errefelé a fejekben, ami leírhatatlan ékes magyar nyelven. A végén, Pisti visszakérte az összes útlevelet, majd párosítva őket szobánként visszaadva megoldotta a helyzetet a helyi erők óriási csodálkozására, hogy ilyen egyszerűen is lehet

Ezek után sok érdekes aznap nem történt, leszámítva azt, amikor kimentünk vásárolni a Silk Market nevű 6 szintes igazi kínai piacra, ami a gagyi Mekkája, kézről kézre adogattak minket a helyiek. Gömbi egyszer elkövette azt a hibát, hogy átöltözött a ruhapróbához, utána nem tudta magáról levakarni a csajokat... Babát a helyiek mindenki barátnőjének/feleségének nézték, vigyorogtunk rajta eleget. Ekkor történt, hogy a visszaút során Pisti elhagyta a kocsiban az irattáskáját, benne mindenével, de a taxis visszajött vele, és egy óra aggodalom után meglett minden hiánytalanul!

A mai napi események után este csak vacsi, majd szinte azonnal mély alvás reggelig, mely során kiderült, hogy nekem van igazam a horkolást illetőleg! Ha valaki fáradt, és aludni akar, az nem fog kitalálni mindenféle aljas, gonosz indokot, hogy a másik horkol, mert:

1. A horkolás, mint olyan, egyáltalán nem létezik, csupán jellemgyenge emberek fantazmagóriája.
2. A horkolás nem más, mint ideggyenge emberek kamu kifogáskeresése, miért nem tudnak aludni.
3. Ha valaki aludni akar, az alszik, és nem a körülményeket hibáztatja, miért nem tud aludni.

Tovább a képgalériához!