A csepeli Jároszkievicz Krisztián az Év Sportolója

 

 

 

 

 

A gödöllői Grassalkovich-kastély dísztermében megrendezett NSSZ Gálán 2010 eredményei, valamint sportszakmai szervezetek jelölései alapján díjazták a sportolókat, sportvezetőket, sportorvosokat és újságírókat.

 

Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke bevezetőjében kiemelte, hogy a magyar sport európai és világszinten is sikeres volt 2010-ben. Az NSSZ számára a következő fél év egyik fontos feladatának a 2017-es Világjátékokra benyújtandó pályázatot jelölte meg, s hozzátette: itthon nyitottság mutatkozik Budapest jelentkezésére, s ezt megerősítette Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is.

 

A világklasszis kajakozó, Janics Natasa törökországi edzőtáborozása miatt nem lehetett jelen a díjkiosztón, de a világbajnok tornász Berki Krisztián és a Küzdősportok Világjátékán aranyérmes csepeli Jároszkievicz Krisztián (Halker-KiralyTeam) személyesen vehette át a magyar sportszakma elismerését Gémesi Györgytől.

 

Az Év Sportvezetője kitüntetést a Magyar Kick-box Szövetség elnöke, dr. Leyrer Richárd vehette át, míg a Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia edzőjét, Király Istvánt, az Év Edzője elismerés 3. helyével díjazták, megosztva előkelő helyezését Mocsai Lajos kézilabda edzővel.

 

Az elismerések értékeléséhez hozzátartozik, hogy soha ilyen eredményt még kick-boxos sportoló és edző nem ért el! Az, hogy Jároszkievicz Krisztián, a Csepeliek kiválósága felállhatott a dobogó legmagasabb fokára olyan Olimpikonok társaságában, akiktől évek óta hangos a hazai sajtó, óriási teljesítmény! A csepeli Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia versenyzője egyedüli aranyérmesként tért haza a pekingi Küzdősport Világjátékokról, megmentve ezzel hazánk hírnevét.

 

A kick-box 35 éves történelmében az a tény, hogy egyszerre lett díjazott a sportoló, edzője, valamint a Szövetség elnöke, példátlan siker. Olyan mérföldkő ez a sportág életében, mely utat nyithat a kick-box sportág még nagyobb hazai elismertsége felé!

 

A képen Jároszkievicz Krisztián látható Molnár Zoltánnal, MOB Főtitkárával.

 

A díjazottak

 

Az Év Sportolója:

  1. Jároszkievicz Krisztián (kick-box, Halker-KiralyTeam), Berki Krisztián (torna), Janics Natasa (kajak) holtversenyben

 

Az Év Utánpótlás Sportolója:

  1. Kapás Boglárka (úszás)
  2. Kovács Sarolta (öttusa)
  3. Fucsovics Márton (tenisz) és Iliasz Nikolasz (vívás)

 

Az Év Edzője:

  1. Kovács István (torna)
  2. Rapcsák Károly (evezés)
  3. Király István (kick-box, Halker-KiralyTeam) és Mocsai Lajos (kézilabda, MKB Veszprém)

 

Az Év Sportvezetője:

  1. dr. Leyrer Richárd (Magyar Kick-box Szövetség elnöke)
  2. Dr. Szabó Tamás (Nemzeti Sport Intézet főigazgatója)
  3. dr. Székely Ferenc (Heves Megyei Sportszövetség Egyesület elnöke)

 

Az Év Sportújságírója:

  1. Ballai Attila (Magyar Nemzet, sportrovatvezető)
  2. Faragó Richard (Sport TV, kommentátor)
  3. Jocha Károly (JochaPress) és Kaszala Claudia (NSSZ Sajtószolgálat)

A Sportolók Egészségéért:

  1. Dr. Kausz István
  2. Dr. Halasi Tamás
  3. Dr. Tállay András

 

(Forrás: MTI)